Siegfried Lenz (1926–2014)

Η Σουλαϊκέν ήταν ένα όμορφο χωριό κάπου στη μέση του πουθενά στη Μαζοβία. Έφτανες εκεί -όπως άλλωστε μπορεί να διαβάσει κανείς στις ιστορίες αυτές- με το τρενάκι που το έλεγαν Ποπ. Το τρενάκι αυτό κινούσε κάποτε ένας περήφανος άνθρωπος ονόματι Τζιόμπεκ, όμως, για κάποιες απρόβλεπτες δυσκολίες, έπαψε να κάνει το δρομολόγιο Σουλαϊκέν-Στρίγκελντορφ μέσω Σίμπα, Μπορς, Σουνόφκεν. Φτάνεις ευκολότερα εκεί με τη φαντασία που φτερουγίζει ανεμπόδιστα παρά τα γυρίσματα των καιρών. Έτσι μαθαίνουμε συμβάντα ασήμαντα και σπουδαία, διαβάζουμε για παράδειγμα για τον όγδοο γιο της χήρας Γιάντβιγκα, τον Τίτο Ανατόλ Πλοκ, που απόκτησε καινούργιο παντελόνι, ή για τη μονομαχία με κοντογούνι και τον Άντολφ Άμπρομάιτ. Συναντούμε τον Χαμίκλα Σας, τον άλλοτε ήρωα των οπλιτών της Κουλκάκεν, τη θείτσα Αράφα, τον ταχυδρόμο Ούγκο Ζάπκα, μαθαίνουμε για τα εγκαίνια του γνωστού μας τρένου και όχι μόνο... Γνωρίζουμε, τέλος, το πνευματώδες χιούμορ ενός δεινού, χαρισματικού αφηγητή, του οποίου οι ιστορίες αυτές αποτελούν μια σεμνή υπόκλιση προς την πατρίδα του, τη Μαζοβία, και τους ανθρώπους της.… (more)

Három tanár ha összeröffen. Mégpedig azért, hogy kidolgozzák az általuk szerkesztett olvasókönyv harmadik fejezetét. A feladat: olyan példaképet találni, akiből a német ifjúság majd magatartási mintákat meríthet. Hamburgban vagyunk, a '60as, '70es években, úgyhogy nem opció az aktuális nemzetvezető bajtársat beemelni a szövegbe, pedig meglennének 10 perc alatt, pálinkázással, levezető cigizéssel együtt. Nekik bizony törni kell a fejüket, vitatkozni kell, mert bizony mindannyian kész ötlettel jöttek - csak épp ha megkapargatjuk a dolgot, akkor kiderül, ezek az ötletek nem egy általános példaképet tartalmaznak, hanem valamit, ami inkább róluk árul el sokat. Mert bizony, amikor útra keltek, nem csak dolgos agyukat hozták magukkal, hanem gondjaikat, fájdalmaikat és frusztrációikat is, így hát amikor megoldást keresnek az olvasókönyv ügyében, valójában saját ügyeikre, saját problémáikra keresnek választ - és talán saját hibáikra feloldozást.

Én meg azt mondom, ha láttok egy antikváriumot, menjetek be, és kérdezzétek meg, akad-e egy Lenz-kötet. (Új kiadást ne keressetek, az sajna nem nagyon akad.) Lenz ugyanis egy olyan kor írója (és - szerencsés körülmény - elképesztő magyar fordítót is kapott), amikor a németség kénytelen volt újradefiniálni magát. A második világháború végeztével ott álltak porig rombolt moralitással, csupa olyan kérdéssel, amire a válaszokat már elfeledték. Ám szerencsére akadtak íróik, akik nem féltek elővenni ezeket a kérdéseket, megforgatni, letisztítani, és nagyregénnyé kristályosítani. Lenz ezek közül az írók közül az egyik legjobb, három nagyregénye - Németóra, Honismereti gyűjtemény és A példakép - olyan erővel fogalmazza meg az ún. "német problémát", hogy az felér egy egész éves "Németország a XX. században" szemináriummal. Úgy moralizál, hogy nem ítélkezik, úgy tökéletesen pontos mind az emberábrázolásban, mind a cselekményvezetésben, hogy közben marad ereje játékosságra és önironikusságra is. Szóval vásároljatok Lenz-könyveket. Megérdemli ő is, és megérdemlitek ti is.… (more)