Alasdair MacIntyre
Author of After Virtue: A Study in Moral Theory
About the Author
Although he is most widely known for his book "After Virtue" (1981), with its critique of reason and ethics, Alasdair MacIntyre writes in other areas of philosophy as well, including philosophical psychology, political theory, and philosophy of religion. Born in Scotland, he was educated at show more Manchester, London, and Oxford universities. In 1969, he went to the United States where he has taught at Brandeis, Boston, and Vanderbilt universities. Since 1988, when he also delivered the Gifford lectures, MacIntyre has taught at the University of Notre Dame. "After Virtue" is one of the most widely discussed of all recent books on moral philosophy. It is the culmination of MacIntyre's deep engagement with the history of ethics. In it he argues that modern ethical theory, as it has developed since the seventeenth century, has been exposed by Friedrich Nietzsche as conceptually bankrupt. To find an alternative, he looks to ancient Greece and especially to Aristotle's concept of virtue. Although his critics consider this alternative to be something of an impossible dream, MacIntyre argues that it is central to a recovery of ethics. (Bowker Author Biography) show less
Works by Alasdair MacIntyre
A Short History of Ethics: A History of Moral Philosophy from the Homeric Age to the Twentieth Century (1967) 717 copies
Dependent Rational Animals: Why Human Beings Need the Virtues (The Paul Carus Lectures) (1999) 275 copies
God, Philosophy, Universities: A Selective History of the Catholic Philosophical Tradition (2009) 160 copies
Ethics in the Conflicts of Modernity: An Essay on Desire, Practical Reasoning, and Narrative (2016) 76 copies
First Principles, Final Ends and Contemporary Philosophical Issues (Aquinas Lecture) (1990) 29 copies
Μετά την αρετή 1 copy
Volgens de deugd 1 copy
The Prince 1 copy
From MacDonald to Gaitskell 1 copy
What is Marxist Theory For? 1 copy
Education and values : the Richard Peters lectures, delivered at the Institute of Education, University of London,… (1987) 1 copy
Selected essays. 1 copy
Associated Works
Intractable Disputes about the Natural Law: Alasdair MacIntyre and Critics (2009) — Contributor — 28 copies
Kierkegaard After MacIntyre: Essays on Freedom, Narrative, and Virtue (2001) — Contributor — 22 copies
What Happened in and to Moral Philosophy in the Twentieth Century?: Philosophical Essays in Honor of Alasdair MacIntyre (2013) — Contributor — 11 copies
Virtue and Economy: Essays on Morality and Markets (Rethinking Political and International Theory) (2015) — Contributor — 4 copies
Virtue ethics and contemporary aristotelianism : modernity, conflict and politics (2021) — Contributor — 3 copies
Tagged
Common Knowledge
- Legal name
- MacIntyre, Alasdair Chalmers
- Birthdate
- 1929-01-12
- Gender
- male
- Nationality
- Scotland
- Birthplace
- Glasgow, Scotland
- Places of residence
- Manchester, England, UK
London, England, UK
Oxford, England, UK
South Bend, Indiana, USA - Education
- Queen Mary, University of London
University of Manchester (MA)
Oxford University - Occupations
- university professor
philosopher - Organizations
- University of Notre Dame
Roman Catholic Church
American Philosophical Association - Awards and honors
- President, American Philosophical Association Eastern Division (1984-85)
Members
Reviews
Lists
Awards
You May Also Like
Associated Authors
Statistics
- Works
- 39
- Also by
- 27
- Members
- 5,724
- Popularity
- #4,318
- Rating
- 4.0
- Reviews
- 34
- ISBNs
- 179
- Languages
- 15
- Favorited
- 11
A cím, az kicsit becsapós. Némiképp arra számítottam, hogy MacIntyre egy történelmi értelemben vett tárlatvezetésen végigvisz engem az etikatörténeten. Nem, sajnos és szerencsére nem, mert a szerző szemmel láthatóan túl erős személyiség ahhoz, hogy szolgaian foglalja össze a morálfilozófia fordulatos eseményeit, szimpla kézikönyvet alkotva, inkább egy nagyon sűrű, nagyon szubjektív, nagyon saját konstrukcióban tárja elénk őket. Homéroszon kezdi a sort, akinél hipotézise szerint az erkölcsi formulák (pl. „jó”) még egy tradicionális társadalmon belüli szerephez voltak rögzítve, majd átvágtat (hmmm…. vágtat…) a három sztáron, Szókratészen, Platónon és Arisztotelészen, bemutatva, a tradicionális berendezkedésből a poliszba való átmenet során hogyan veszítették el a kapcsolatot ezek a kifejezések az eredeti gyökerükkel, és miképpen vált szükségessé újradefiniálásuk*. (Ez a folyamat – változó intenzitással – koronként megismétlődik.) Ezután egy huszárvágással máris Machiavellinél és Luthernél találjuk magunkat – utóbbi új szintre helyezte a morálfilozófiát azzal, hogy teológiájában megkerülhetetlenül ott van az individuum fogalma, hiszen, mint rámutat, ha meghalsz, te vagy az, aki meghal, és senki más nem teheti meg ezt helyetted. És innen haladunk tovább Hobbes-on, Kanton, Hegelen, Nietzshén át a jelenkorig – megkímélek mindenkit, köztük magamat is, a folyamat részletes taglalásától, már így is monstre értékelés ez. A kulcsszavak úgyis adottak. MacIntyre ezt az egész utat két állandó ingadozásra fókuszálva mutatja be. Az egyik ingadozás aközött zajlik, hogy az individuum saját erkölcseit, vagy a közösség erkölcseit tekintjük prioritásnak (értsünk közösség alatt egy, a közösséget joggal-jogtalanul képviselő uralkodó osztályt, vagy akár a polgárok túlnyomó többségét, mint a demokráciákban). A második pedig aközött, hogy a morál visszavezethető-e valamiféle objektív és általánosítható szabályra, vagy pedig szükségszerűen az egyén szubjektív és változó individualitásában gyökerezik. (Vagy, megkerülve az egész kérdést: valamiféle abszolútumhoz kötjük. Ilyenkor kvázi Isten válik az etikai törvények aranyfedezetévé.) MacIntyre világában az etika ezek között az ellentétes elképzelések között ingázik, és alighanem továbbra is ezek gondoskodnak majd a morál dinamikájáról.
MacIntyre egész művére jellemző, hogy szigorral fordul a filozófus-életművek felé. Azonban ezt a szigort magára is kiterjeszti, alapos előszavában ugyanis keményen nekimegy saját gondolatainak, mert Az etika rövid történeté-ben szinte csak odavetőlegesen foglalkozott a keresztény filozófiával**, és nem figyelt fel annak mélységeire. (Igaz, ami igaz: amíg a görögökre csaknem 130 oldalt szánt, addig a görögöktől Lutherig terjedő időszakot tizedannyi terjedelemben taglalta.) Mindezzel együtt ez egy komplett, kész szöveg, benne egy nagyon tekintélyes elmeépítménnyel, ami csábít a vitára, az ellenkezésre, de így van ez jól: maga sem állítja, hogy örök és változtathatatlan igazságokra bukkant rá. Áthatja az a gondolat, hogy az etikai vizsgálódások csak bizonyos társadalmi-történelmi kontextusban érthetőek – amennyiben elszakadunk ettől, lágy nyáresti elmetornává satnyulnak. Rugalmas szöveg, formálódik az ember fejében, mint a gyurma, ha az ember hajlandó dolgozni vele.
* Azt hiszitek, ez egy túl hosszú mondat? Akkor nektek MacIntyre sem fog tetszeni.
** Amúgy is volt egy olyan érzésem, hogy a „korai MacIntyre” meglehetősen lekezelő a keresztény spirituális filozófiával szemben. Meglátásom szerint ez három vélekedésére vezethető vissza:
1.) Ha a kereszténység az erkölcsi normák végső okait Istennek tulajdonítja, voltaképpen kiemeli azokat a tudományos vizsgálódás tárgyköréből, és a spiritualitáshoz sorolja őket. Ebben az esetben pedig a tudós nem tehet mást, mint széttárja a kezét: mert ő itt már semmit sem tehet. (Arról nem is beszélve, hogy ebben az esetben azok, akik Isten létében kételkednek, potenciálisan kikerülnek az etika hatálya alól.)
2.) A radikális kereszténység hajlamos az önszeretetet és az önzetlenséget ellentétes fogalmakként leírni, amik kibékíthetetlenek, de MacIntyre szerint ez bűnös leegyszerűsítés. Hiszen egy önzetlen cselekedet örömet okozhat nekünk, amiből következik, hogy akár az önszeretetből is származhat. Ez a leegyszerűsítés pedig távolabb visz minket a morál valódi gyökereinek megértésétől – már ha azok megérthetőek egyáltalán.
3.) Az eredendő bűn fogalmával olyan érvet adott egyes konzervatív filozófusok kezébe, amit azok felhasználhatnak bizonyos pozitív változások visszautasítására – hiszen ha az ember eredendően bűnös, akkor felesleges, sőt nevetséges bármiféle társadalomjobbításban hinni.
Természetesen ezekkel a megállapításokkal bőven lehet vitatkozni (mint ahogy azzal is, hogy MacIntyre mennyire szilárdan állítja őket), ám a disputát megnehezítheti, hogy ha a teológia szókészletével szállnak szembe egy filozófiai szókészlettel, mert ez óhatatlanul egymás mellett elbeszéléshez vezet.… (more)